Rin, a Fekete özvegy
 | |
| Játékbeli adatok | |
|---|---|
| Nem | Nő |
| Faj | Human |
| Osztály | Warlock |
| Megjelenés | |
| Kor | 52 |
| Magasság | 171 |
| Szemek | Zöld |
| Haj | Ősz |
| Technikai adatok | |
| Szerző | Csongor |
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy igazán közel állnak a titokzatos, megélt korú asszonyhoz, akinek szokása Rin néven bemutatkozni. No nem azért, mert olyan barátságtalan volna, hiszen a közvélemény szerint kedves és finom modorú, azonban zárkózott és igen szűkszavú is. Amellett mindennapi viselete a megözvegyült asszonyok hagyományos öltözéke, amelynek maszkja és csuklyája elfedi arcát is. Amikor mégis megmutatkozik a publikum előtt, gondterhelt, méregzöld tekintetét deres hullámkorona keretezi. Éjfekete és vérvörös viselete tehetős származásra utal és ez, harcias természetével kombinálva elnyerte Rin számára a Fekete özvegy jelzőt.
Persze nem arról van szó, hogy Rin erőszakos vagy ellenséges lenne. Hiszen mint mondtuk: alapvetően szelíd és szívélyes ember hírében állt. Nem kereste a bajt, a baj azonban gyakran megtalálta őt, és olyankor bizony kegyetlenül pórul járt. Mármint a baj. Ugyanis ha Rin veszélybe került, olyan ádáz volt, akár egy mérgespók. Hát ezért kezdte a szájhagyomány Fekete özvegyként emlegetni, és ez neki titkon fenemód imponált.
Amit viszont Rin igenis keresett, az a tudás volt. Sorra járta a könyv- és levéltárakat, varázslók és mágusok iskoláit, híres és hírhedt természettudósok és bölcsek otthonait. Valósággal szomjazta a tudást, s egyesek úgy tartják, lepaktált az ősi világ egy elfeledett, vagy legalábbis megnevezhetetlen szellemével, s általa merít a természeti erők hatalmából.
Egy dolog bizonyos: az állatok, különösképpen a méhek és a pillangók furcsamód kedvelik a közelségét, és felbukkanását gyakorta szokatlan kivirágzás kíséri - ezzel pedig nem mindenkiben kelt rokonszenvet, mivel a babonásabb egyének inkább félnek tőle, és boszorkánynak hiszik. Ebben voltaképpen nem is tévednek.
Bármerre is jár, azt mondják, szerény vacsorája mellé minden fogadóban mézsört rendel, melyet kérlelhetetlenül kritikus odafigyeléssel ízlelget, és rendszerint csalódottan áll fel az asztaltól. Egy alkalommal a hajnosdombi kocsmáros - aki közismerten mogorva és ingerlékeny, nem mellesleg pökhendi alak volt - ezt rettentően mellre szívta, és kemény szavakkal illetve Rint megragadta a köpenyét, hogy kihajítsa a létesítményből. Ezt többé nem tehette, mert az említett ruhadarab alól rémületes sebességgel elővillanó, díszes fokos lapjával olyan pofont kapott, hogy attól vándor cikruszi artistákat megszégyenítő ívben átzuhant az asztalon, és a felboruló gyertya húsig leperzselte a bal bajuszát, és egyúttal elvette a kedvét minden további zsörtölődéstől. Ezért hát nem is oly meglepő, hogy megjelenését aggódva nyögő vendéglősök (már akik hallottak róla, és bizony sokan hallottak) izzadó tenyérrel kapnak a korsó után, ha megpillantják az ajtóban, és nem kevés izgalommal figyelik az asszony reakcióit a söntéspult biztonságosabb feléről.
