Pondíkisták

A pondíkizmus Szentháromságot és a sajt táplálkozásban betöltött fontosságát szimbolizáló amulettje.

A pondíkisták a Pondíki városából származó, és arról elnevezett félmonoteista vallás követői. Félmonoteista, mert ugyan egyetlen isten, Je létezésében hisznek, mégis két további, különböző istenség létezését is elfogadják, noha hiszik, hogy valójában a három egy és ugyanaz (de amúgy meg mégsem).

Eredet

A pondíkizmus Szentírása, a pondíki-i Cincina szerint - ami a félreértések elkerülése végett a benne foglalt történések után évszázadokkal íródott, ötvenhatodkézből származó pletykák alapján, így természetesen tökéletesen megbízható forrásnak számít a hívők számára - az ismert világ megalkotása egyetlen istenhez köthető, akinek nevét nem mondhatják ki. Ő persze soha nem állított magáról ilyesmit, de mivel imponáltak neki ezek a nagy szavak, nem is tagadta.

Mindenesetre saját fiaként álcázva magát hirdette igéjét Pondíki városában, a közös időszámításunk szerinti 7. században. Tanai szájhagyomány útján terjedő maradványaiból alakult ki az évszázadok során a pondíkizmus.

Szentháromszág

Az atya

Je tipikus ábrázolásmódja (Ragcsaello, 1263).

A pondíkisták titokzatos, baljóslatú erőt tulajdonítanak uruk nevének, és félnek kimondani, ezért neve két kezdőbetűjével hivatkoznak rá: JE. Ez azonban gyakran félreértésekhez vezet úgy az egymás közötti kommunikációban, mint például kívülállókkal valami csatározások alkalmával, a hallgató ugyanis nem mindig tudja eldönteni, hogy a beszélő istenéhez fohászkodik, nagyban egyetért vagy örül valaminek. A források szerint a hívők által egyetlen istennek vélt entitás valódi neve Gerwald, ám az idő folyamán kialakult későbbi nyelvjárásokban már Jerrold-ként említik. Ebből alakult ki a ma használatos Je rövidítés. Gyakran hatalmas, két lábra ágaskodó, bölcs egérként ábrázolják, lándzsájával jobbján, mellyel a Gonoszt hivatott megsemmisíteni.

A pondíkisták úgy tartják, hogy Je a felhők között él, egy óriási malomkerékben, melyet folytonosan forgat, így az isteni szerkezet keringeti a Napot a Föld körül. Angyali teremtményei, a denevérek szárnycsapásai hajtják a szelet, és vele együtt mozgatják a felhőket és korbácsolják a tenger hullámait.

A fiú

Michīmus a Messiás, aki a monda szerint tulajdonképpen úgy jött a világra, hogy Je egy szép tavaszi délutánon egér képében leszállt a halandó földre, ahol elcsábította, megtermékenyítette, aztán megszülte saját magát. Egy istennek természetesen mindez nem okozhat problémát. Újdonsült magával nem tudván, mit kezdjen, elhelyezte őt Pondíkiben, ahol zöldséges kofák és kacsák nevelték fel. Őt azonban mindez nem érdekelte, hiszen tudta, hogy egyetlen küldetése, hogy megváltsa a világot.

A pondíkisták szent állatként, és a többi fajhoz képest felsőbbrendűként hódolnak az egereknek.

Fiatalkorától kezdve járt a város népe között, és hirdette magasztos igéit, mint például, hogy "Ne lopj!", vagy hogy "Ha rálépnek a lábadra, tartsd oda a másik lábadat is, és ha arra is rálépnek, vágd kupán az illetőt, aki ilyen szemtelen veled!", vagy hogy "Boldogok a sajtkészítők, mert az övéké a Mennyek országa.", vagy hogy "Minden nap egy edami, s a betegségnek csumi!". Ám ezt sokan ellenezték, különösen a laktózérzékenyek. Nem csoda, hogy az évek során elért nagy népszerűsége ellenére utolérte a hangos kisebbség haragja, akik lefejezték egy ember méretű egércsapdával. Mielőtt azonban eltemethették volna, újra életre kelt, és egy hófehér egérré változott, és azt kiáltotta, "Én vagyok az apám!", azzal felszállt az égbe.

A szent egér

Mondhatni a Messiás, de mégsem, mert valójában Je egyik alakja, de közben teljesen más entitás. Megjelenése óta a pondíkisták szent állatként tisztelik az egereket, akik Jetől származnak, így a világ megteremtésének alapvető részét képezik.

A gonosz

Tu'amu egy modernebb ábrázolása (da Cinci, 1378).

A Cincina szerint a világ előtti világban, az idő előtti időben a Sötétség ikreket szült: Jeorjüoszt és, Tu'amut, rettenetes vadmacskákat. Jeorjüosz csillapíthatatlan étvágyú fenevad volt, aki minél többet evett, annál nagyobbra nőtt teste, de éhsége is. Egyszer, amikor rátört egy nassolási roham, éhségében véletlenül majdnem kiirtotta a sárkányok nemzetségét. Végül, mikor éhe már elviselhetetlenné vált, fivére, Tu'amu ravasz csellel rávette, hogy megegye saját magát is. Az ebből keletkezett paradoxon kisebb feketelyukat nyitott meg, és megformálta Gerwaldot, a fehéret, ezzel átbillentve a világegyetemet egy kicsit az egyensúly felé.

Tu'amu, az ősi gonosz (kinek második neve Rudi, ám ez sokkal kevésbé rémisztő, így nem is annyira használja) agyafúrt, nyugtalanítóan fénylő, kék bundájú vadmacska, aki állítólag képes az alakváltás tudományát is alkalmazni. Je azért alkotta meg a világ előtti világ utáni világot olyanra, amilyenre, hogy összezavarja Tu'amut a minél változatosabb florával és faunával, és megnehezítse az alakváltoztatásban. A gonosz macska lévén természetesen fél a kutyáktól, a pondíkisták szerint ezért a kutya az ember legjobb barátja; és fél a vastól, melyből Je a fegyverét kovácsolta. A Cincina szerint Je és Tu'amu számtalanszor megmérkőztek már, birkózás közben kialakítva a föld jelenlegi topográfiáját, ahogy Je újra és újra lecsapott ellenségére. Tu'amu sorsa, hogy egy napon Je rettentő lándzsája által vesszen oda, ezzel elhozva az örök boldogságot, békét és brie-t az embereknek.

Hadakozás

A pondíkisták legnagyobb, és egyúttal egyetlen hadserege, a Legio Ferreus Molossus számos sikeresen sikertelen csatát és háborút meghívott közel 5 évszázados létezése óta. Munkájuk gyümülcse, hogy a pondíkizmus azóta sem elterjedt vallás az ismert világban. Baldur's Gate-ben még egy ócska, lepukkant kis sufnit sem kaptak valamelyik sikátorban, hogy saját imahelyként használhassák, míg a legtöbb másik vallás büszkén képviselteti magát a helyszínen.

Ismert személyek

A leghíresebb (és egyedüli híres) pondíkista Ricardus Desidiōsus.