Vlad Tepes legendája
 | |
| Kezdés | 2024-06-20 |
|---|---|
| Dungeon Master | Kristóf |
| Karakterek | Brachatesh Omsi Yawram - Csongor
Jardin Rivério - Icu Lyrion Sutton - Sári Yara Thornberg - Eszti |
| Alkalmak | 7 |
1475 Targoviste, Wallachia - A püspök utasítására elevenen elégettek egy Lisa nevű boszorkányt. Utolsó leheletével az égbe kiáltott:
- "Ne bántsd őket, nem tudják mit csinálnak!"
Lisa halála után az égő tűzben egy férfi arcképe jelent meg, aki Vlad Tepesnek hívatta magát. Egy évet adott az embereknek, hogy mentsék az életüket, s megesküdött, hogy eltöröl minden emberi teremtményt Wallachia színéről.
1476 Targoviste, Wallachia - Wallachia érseke arról prédikált, hogy egyes tébolyodott személyeknek milyen borzasztó látomása volt, amikor azon a napon, pontosan egy éve megfenyegette őket az Ördög, de mindenki láthatja, hogy a történet csak egy szenzációhajhász nevetséges história. Az érsek még be se tudta fejezni a prédikációját, véreső és leírhatatlan, elfajzott magzatok kezdtek el hullani az égből, földrengés kíséretével felgyullad a katedrális, a tűzből ismét egy férfi arca rajzolódott ki:
- "Esélyt adtam nektek a menekülésre, de ahelyett, hogy megfogadnátok a figyelmeztetéseket, a Lisa meggyilkolásának napját ünneplitek!"
A katedrális összeomlott miközben egy kastély emelkedett a helyére. Ajtajaiból és ablakaiból óriás denevérek és démonok özönlöttek a város népére, s mészárlásba és gyújtogatásba kezdtek. Vlad Tepes megparancsolja, hogy miután kivégezték az összes lakost és porrá rombolták a várost induljanak az összes többi város felé.
Karakter kreálás
A kaland során a Tepes erői ellen kűzdő Száműzők nevű független szervezet egy csapata lesztek. Korai értesüléseitek szerint a következő csapás Gresit városa felé irányul majd. Küldetésetek, hogy Gresit védelmébe álljatok és megvédjétek a várost a pokoli csapásoktól.
A karaktereitek írása során gondoljátok át, hogy a karaktereiteknek milyen motivációja volt csatlakozni a Száműzőkhöz (ha egyáltalán csatlakozott) és milyen indíttatásból akarhatnak csatlakozni a gresiti ellenálláshoz.
Felszerelés
Karaktereitek megkapnak mindent amit a játékos kézikönyv ír, plusz a következő extrák:
- Élelmet nem kaptok
- Egy marék só (egyszer használatos)
- Egy kis üvegcse (egyszer használatos) szentelt víz
A kaland
"Rohadt egy igazságtalan világ ez, én mondom!", böfögte mérgesen a bárpult fölé görnyedő parasztok egyike, és a fogadó jártasabb vendégei érezték, hogy ebből már megint lesz valami. Csütörtök este volt, és ez egyeseknek már éppen elegendő indok egy kiadós balhéra, de az utóbbi időben kiváltképpen feszült volt a hangulat errefelé. Az olcsó sör savanyú szagától megvastagodott, dohos levegőn nehezen vágott át a pislákoló gyertyák fénye. Egy ideje már senki nem húzza a nótát idebent: nincs minek örülni. A kínos csendet a paraszt még kínosabb története szakította félbe. Éppen azt ecsetelte fennhangon, és válogatott ocsmányságokkal tarkítva, hogyan törte be a szomszédja orrát, miután rajtakapta őt kecskéjével fajtalankodni. (Tán összetévesztette az asszonnyal? Sosem tudjuk meg.) A tettlegességért azonban neki jár büntetés, és ez joggal sérthette vérig az igazságérzetét.
A sarokban három, össze nem illő figura gubbasztott az itala fölött: egy - most éppen - piros hajú félszerzet, egy tagbaszakadt bagabú és egy harcos külsejű ember. Utóbbit most kizökkentette a helyi fehérnép ledér bámulásából az új jövevény: egyszer csak kicsapódott a fogadó ajtaja, és csipőre tett kézzel betoppant rajta egy kirívóan vidám aurájú féltünde. Kék szeme, vörös haja, és szinte már erőltetett vigyora mögül kivillanó fehér fogsora ragyogott a félhomályban. A fiatal külsejű nő már-már zavarba ejtő boldogságot sugárzott, ahogy könnyed mozdulatokkal odalibbent a három alakhoz, hogy bemutatkozzon: "Üdvözletem! Lyrion Sutton vagyok. A barátaimnak csak Lyri. Leülhetek közétek?". A váratlan jó kedvtől megilletődött társaság hirtelen nem tudott tiltakozni. Lyri leült. Jardin felkelt, hogy beszerezzen még egy sört. Amikor azonban a már cseppet sem szomjas fickó aktuális gyűlöletét szomszédjáról a Száműzőkre terelte át, s ennek hangot is adott, emberünk, nem tudta megállni, hogy ne bonyolódjon szóváltásba a kellemetlen illetővel. Tudniillik, ők maguk is Száműzők voltak, és éppen azért érkeztek ebbe az istenverte porfészekbe, hogy elűzzék az ólálkodó gonoszt. Sajnálatos módon különösen nehéznek bizonyult erről a tényről ész érvekkel meggyőzni az Egyház által táplált alternatív valóságban élő helyi népeket, és a szavak tüstént öklökké lettek az eszmecserében.
Jardint arcon csapta az egyik paraszt, s ezt már társai, Teshoms és Yara sem hagyhatták annyiban. Az óriási és apró alak egyszerre pattant fel és termett ott, hogy kiosszon néhány pofont. A bagabú fél kézzel maga után rántotta a széket, amin előzőleg ült, és azzal a lendülettel kupán vágta vele az egyik támadót. A félszerzet elgáncsolt egy másikat, s a paraszt egyetlen "nemes" részét vette célba a csizmája orrával. Idő közben a pultos is becsatlakozott a csetepatéba, de mindjárt elsőnek is távozott a helyszínről, amikor olyat kapott a szemei közé kalandorainktól, hogy menten összecsinálta magát. Jardin kapott még néhány ütést jobbról is, balról is, de emberünket nem olyan fából faragták, ami ettől megreccsen. Elkapta az egyik férfi grabancát, és úgy vágta a pulthoz a szegény ördögöt, hogy csak nyekkent, majd figyelmeztetésül kivonta kardját. A berezelt csőcselék sietősen elhagyta a helyiséget.
A Száműzők és Lyri sikertelen kutakodása után a fogadó foghíjas élelem készlete tekintetében szintén útnak indultak Gresit felé. Jócskán benne jártak már a vaksötét éjszakában, amikor az útszéli erdőben találtak egy tűrhetőnek ígérkező, száraz, békés kis helyet, ahol elfekhettek reggelig. Az esti agresszív véleménycserétől megfáradva tértek nyugovóra. A fák jól leárnyékolták a csillagok és a Hold fényét, a levegő tiszta volt, az erdő pedig csendes és nyugodt. Senki sem haladt el mellettük az úton. Másnap reggel Jardint és Teshomst aljas másnaposság gyötörte...
2. Alkalom
Amint a társaság kiérkezett az erdőből, a felkelő nap sugarai között Gresit falait pillantotta meg a távolban. Ahogy közelebb értek a városhoz, azzal szembesültek, hogy a városkaput teljesen eltorlaszolták kívülről: Az egymásba hordott hordók, ládák, szekerek és egyéb holmik magasba tornyosuló tömkelegétől alig látszott a kapu fém rácsos szerkezete, maga a fal pedig egyértelműen túlságosan magasnak és simának bizonyult ahhoz, hogy felmászhassanak rajta.
Elsőnek Teshoms próbált meg felkapaszkodni a szemétdombra, de a bagabúk minden atlétikai adottsága, és kampóként fogódzó karmai ellenére sem tudott megküzdeni az akadállyal, és néhány szánalmasnak tűnő kapálózó mozdulat után másnapos petyhüdtséggel gurult vissza a porba. Nem úgy Jardin, akinek az előző esti "csak egy sör" már csak kellemetlen emlék volt, így magabiztosan mászott a torlasz tetejére. Odafentről egy, a kupac mögül még kilátszó, egész nagy lukon benézve azt kellett tapasztalnia, hogy érdekes módon, a kapu belülről is hasonlóképpen van elzárva, megkettőzve ezzel a bejutás nehézségeit. A város belátható részei kissé kiürültnek tűntek, de egyértelműen zajlott az élet: itt is, ott is emberek bukkantak fel, ahogy a maguk dolgára igyekezve szelték Gresit útjait. Jardin nyomban meg is szólított egy járókelő hölgyet (természetesen...), de akárhogy kiáltozott, az emberek ügyet sem vetettek rá.
Lyri megunta a percek óta tartó próbálkozást, és úgy döntött, beveti magát. Félvér tündeként játszi könnyedséggel szökellett a magasba, és pillanatokon belül a torlasz tetején találta magát, majd egy jól irányzott kézmozdulattal élénk színekben pompázó, mágikus tűzijátékot idézett meg a várfalon belül, hogy felkeltse a városlakók figyelmét. A bűbáj a csapat számára fülsiketítőnek tűnő durranások közepette szórta a tarka fényeket a téren, de az utcák éppen kiürültek, és úgy tűnt, senki sem siet megcsodálni, amit Lyri alkotott. Már-már kezdték feladni a reményt, hogy valaha is bejutnak a városba, amikor a várfal tetején egy alak bukkant fel. "Ezt ti csináltátok? Kik vagytok, és mit akartok itt?", kérdezte a kapuőr. Egy gyors bemutatkozó kör kíséretében a csapat röviden ismertette utazása célját a férfival. Azonban, ahogy az előző este is, itt is ellenállásba ütköztek: az őr cseppet sem volt rokonszenves a társaság Száműző létét illetően, mondván, az ő fajtájuk bajt hoz a helyiekre, és az egyház ellenzi jelenlétüket: "Hülye száműzők, száműző hülyék!", ismételte az egyház udvarias tanításait. Lándzsájával a távoli pusztaságba mutatott: "Arra lehet továbbállni!". Csapatunk azonban nem hagyta magát eltántorítani, és változatos győzködések és kérlelések árán sikerült biztosítaniuk a kapuőrt békés és segítő szándékukról. Amaz, végül is megszánva a társaságot, ledobott nekik egy kötelet, és egyesével felhúzta őket a fal tetejére. "De nagyon kérlek titeket, el ne mondjátok bárkinek is, hogy én engedtelek be titeket, és viselkedjetek szépen!" suttogta nekik aggodalmasan, majd egy fa pallókból eszkábált, lefelé haladó lépcső felé intett. "Erre van az út! A házból kijutva a városba értek. Talán találtok majd élelmet és szállást, egy rövidke időre, de ne legyenek nagy elvárásaitok.", mormolta.
A lépcső egy kisebb udvarba vezetett. Az itt-ott elhelyezett ládák és hordók között elhaladva a társaság a kerthez tartozó házba érkezett, ahol a város katonáinak tucatjaival találta szemben magát. Szerencsére mind páncélját levetve nyomta az ágyat. Csak egy legény volt talpon a kaszárnyában, de közelebb érkezvén látták, hogy az is mélységes álomba szenderülve "őrzi" csak az ajtót. Mikor már majdnem mind óvatosan kiosontak az utcára, Yara alatt - bár legyen a legkisebb a bandában - hatalmas reccsenést hallatott a padló, ahogy lábujjhegyen lépkedett az őr mellett. Az azonban túl kimerült lehetett, mert semmi jelét nem mutatta annak, hogy felébredt volna.
Csuklyáikat arcukba húzva kalandoraink útnak indultak, hogy felfedezzék a várost, és megkeressék a piacot, amerre a kapuőr irányította őket. Út közben elhaladtak egy folyó mellett, ahová az emberek az elesettek tetemeit dobálták, sorra egymás után. A borzalmas látvány ellenére megközelítették a csoportot, és Jardin megszólított egy nőt (mily meglepő), hogy megtudjon valamit az ütközetről. Jardin messze földön ismeretlen színészi tehetsége nem csökkentette az asszony gyanakvását, mégis sikerült megtudniuk tőle néhány dolgot: a fenevadak előző éjjel betörtek a városba, és nagy pusztítást végeztek, a helyieknek azonban egy hajszállal sikerült mégis visszaverni őket, az ellenség hullái pedig reggelre elégtek.
A Száműzők továbbálltak, s rövidesen megtalálták a piacot. A nagyobbfajta tér közepén egy szobor állt: a férfialak bátorságot sugározva az égnek emelte kardját. Körülötte különböző standokban megfáradt kofák árulták szegényes portékájukat. "Váljunk szét, és keressünk nyomokat! Teshoms és én arra megyünk.", mondta Jardin, majd megindultak a hentes felé. Eközben Yara és Lyri találtak egy zöldségest, és tüstént fel is tankolták fokhagyma készleteiket, majd szóba elegyedtek az árussal, akiről kiderült, hogy titkon szembe megy az árral, és egyáltalán nem támogatja az Egyház tevékenységeit, és úgy érzi, nagyon is segítségre szorulnak. Éppen ezért, nagy nehezen ugyan, de felajánlotta, hogy elszállásolja a Száműzőket egy ideig saját házában, ha segítenek Gresitnek a harcban. Yaráék azt is megtudták tőle, hogy az Egyházzal párhuzamosan egy másik vallás, vagy szekta tagjai is felbukkantak a közelmúltban a városban, és egy új messiásról prédikálnak, akit "Alvó Katonának" neveznek. Az állítólagos megváltó Gresit elveszett katakombáiban - meglepő - alszik, és amikor eljő az idő, felébred és felszáll a felszínre, hogy felszabadítsa az embereket a gonosztól. A többség persze dajkamesének tartja az egészet, és a papok aktívan üldözik ezeket a prédikátorokat, ugyanakkor... és ha mégis van benne valami? Az Egyház, noha be nem ismerné, tehetetlen a fenyegetéssel szemben, és igyekszik eltusolni a vérengzést és a háborút, a harcképes férfiak száma vészesen fogy, és talán ez az Alvó Katona mégis segíthetne... De hogy lehetne megtalálni, és felébreszteni? A kofa az egész nép nevében arra kéri a csapatot, hogy próbálják megtalálni ezt az illetőt, mert talán ő az utolsó reménységük.
Miután újra összeállt a banda, és összefoglalták egymásnak a tanultakat, ismét szétváltak: Jardin és Yara, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy döntöttek, visszamennek a kaszárnyába, mert az őrt álló alvó katona bizonyosan nem más, mint az az Alvó Katona, akiről a mondák szólnak - annak ellenére, hogy látszólag egy átlag Jani, és nem elveszett katakombákban alszik. Teshoms értetlenül állt társai figyelmetlensége előtt, és úgy döntött, inkább hasznossá teszi magát, és keres egy Alvókatonaista prédikátort, hátha megtud tőle valami fontosat. Fejét rázva legyintett, és elindult a másik irányba. Lyri utánaszaladt. Hogy mi történt Jardinékkel, gyorsan összefoglalható: visszamentek a kaszárnyába, és felrázták szerencsétlen alvó őrt. "Uram! Szia Uram! Elnézést, Mr. Alvó?" rángatta Jardin szegény ördög vállát. A felriadt férfi, nem kevés ellenszenvet táplálva nyugalma megzavarói iránt felvilágosította kalandorainkat kilétéről - meglepő módon nem ő az az Alvó Katona, viszont valóban egy alvó katona volt, mielőtt egyesek felébresztették, és igazán kiengesztelhetnék egy székkel, mert még csak leülni sem tud, s állva alszik naphosszat, mint egy ló. Jardin és Yara rövid beszlégetés után, és kézenfekvő szék hiányában jobbnak látták visszafordulni, és megkeresni a többieket.
Apropó, többiek: Lyri és Teshoms rövidesen találtak is egy prédikátort, azonban a szituáció nem egészen volt ideálisnak mondható. Nyakukba vették a várost, és járták az utcákat, amikor egy kisebb sikátorba befordulva, a túloldalon két papot pillantottak meg, ahogy egy öreg prédikátort állnak körbe. A papok fehér galléros, fekete kabátot viseltek, és éppen elagyabugyálták szerencsétlen öreget, amikor Lyri odarohant, Teshoms pedig felhorkant: "Talán valami gond van?!". Az egyik pap a falhoz csapta az ősz alakot, míg a másik tárt karokkal, fenyegetően megindult a páros felé: "Semmi közötök hozzá. Takarodjatok innen, amíg szépen vagyunk!" kiabálta. Lyriék azonban nem állhatták, hogy az állítólagos békét képviselő papok így elbánjanak az öreg prédikátorral, és igyekeztek többet megtudni az esetről, és szavakkal eltántorítani a bántalmazókat. Viszont amikor az egyikük az övéhez kapott, Teshomsnál betelt a cérna, elszakadt a pohár, és előrántotta nagy fejszéjét: elkerülhetetlen volt, hogy megküzdjenek.
Mindketten állták a "szentemberek" ujjaiból lövellő mágikus fény- és lángcsóvákat, és válaszul a bagabú egyre vadabbul sújtott le fegyverével, Lyri pedig a bundás óriás fedezékéből vette célba ellenfeleit számszeríjával, és oda lőtt, ahova csak nem szégyellte. Már javában tartott az adok-kapok, és az egyik pap egy kést is előhúzott, amikor egy merőleges kis utcából felbukkant Yara és Jardin. Azonnal bevetették magukat az események sűrűjébe, és egyesült erővel a banda pillanatok alatt elintézte a lelkészeket, akik tragikus állapotban, de élve estek össze, saját vértócsáikban.
3. Alkalom
"Ez közel volt. Hmm, igen. Nos, minek köszönhetem a szerencsés találkozást?", kérdezte az öreg szónok erőltetett nyugalommal, mikor előbújt egy falhoz állított hordó mögül. A csapat bemutatkozott, és röviden ismertette az általunk már ismert tényállást Éltesnek - merthogy, mint kiderült, így hívták -, amíg hazakísérték az öreget.
Egy kívülről széles, egy szintes kőházhoz érkeztek. Belépve szembesültek vele, hogy a létesítmény inkább istálló, mint ház, amit egyetlen, tágas helyiség alkot. Ahogy beljebb léptek, a szoba levegője a benne összetömörült, mosdatlan emberek savanykás bűzének és az állott szalma szúrós szagának elegyével nehezedett rájuk. Szónokok tucatjaival találták magukat szemben, akik az ablakoknál ácsorogva, a szalmakupacokban heverve, a gerendákon fekve tengődtek, és most mindegyikük szeme a Száműzőkre szegeződött. Mind egyforma csuhát és rajta egyenjelvényt viseltek. Egyikük Élteshez lépett, és aggodalmasan kérdezősködni kezdett, miközben tekintete egyik kalandorról a másikra ide-oda cikázott, akár a szitakötő. "Éltestvér, hol maradtál ilyen soká? És kik ezek itt veled?" Miután az öreg összefoglalta a korábban történeteket, és tudatta társaival, hogy a különös csapat nélkül már Haltas lenne, a szobában gyorsan feloldódott a feszült hangulat, és jó pár szempár irányából magasztaló pillantások árasztották most el a harcosokat. "Köszönjük, hogy hazahoztátok nekünk Éltest. Az én nevem Flavius.", mondta a szónok. "Mi járatban érkeztetek ide, Gresitbe? Segíthetünk nektek valamiben?"
Hőseink elmondták, hogy nem másért jöttek, mint hogy rendet tegyenek a városban, és megszabadítsák a gonosztól, és ehhez az Alvó Katona segítségét kérjék. Flaviustól azonban megtudták, hogy a katonát nem hiszik, hogy fel lehetne ébreszteni, mert akkor jön majd el, amikor ő maga szükségét érzi. Továbbá az is kiderült, hogy valójában senki ember fiáról nem tudnak a Szónokok, aki valaha is a saját szemével látta volna a szunnyadó harcost. "De ha tudjátok, hogy a monda szerint itt van, a város katakombáiban, miért nem próbáljátok megkeresni?", értetlenkedtek hőseink a prédikátorok tétlenségén. "Tulajdonképpen, a kislányom éppen most szánta el magát erre a vakmerő tettre. Balga lányom, már napok óta nem tért haza, a szerencsétlen..." Jardin szeme felcsillant, nem is kertelt (érted...): "Én haza... vagyis mi hazahozzuk a lányodat!", a szoknyavadászat potenciálja rögtön felcsigázta. Kifelé menet Éltes még gyanakvó tekintetével rásandított, és fenyegetőn dörmögte Jardinnak: "Aztán csak óvatosan... Épségben hozzátok nekem haza az én Syphamat!".
A társaság az éj leple alatt kisurrant az istállóból, és észrevétlenül egyenesen a mauzóleum felé vette az irányt. A kőből épült, szoba méretű sírhely a temető szélén állt, a fejfák sokaságából kiemelkedve. Yara benézett az ablakon, és megállapította, hogy a mauzóleumban nincs egy lélek sem (haha). Kinyitották az ajtót, és azonnal meglátták, hogy az elhagyatott helyiség szürke porfátylát friss lábnyomok luggatták ki, néhány naposak lehettek csupán. A léptek egyetlen személyhez tartoztak, és az ajtóval szemközti szobor mellett értek véget. Brachatesh ment előre, és körbeszaglászott; a többiek követték, mikor látták, hogy tiszta a terep. A szobor egy szárnyas emberalakot ábrázolt, arcát eltakaró csuklyával, kezében kaszával. Lábánál egy kőből faragott szarkofág hevert. Jardin és Brachatesh nekifeszültek, és leemelték a súlyos fedelet, majd óvatosan a szarkofág mellé, a padlóra helyezték azt. Ahogy fáklyája fénye megvilágította a sírban fekvő csontvázat, és megvillantak annak kezén és homlokán az aranyló ékszerek, a klerikusnak eszébe ötlött, kit is állnak körül: a földi maradványok Gresit történelmi szempontból legmeghatározóbb püspökéhez tartoztak. A csontok között azonban semmilyen titok nem rejlett, így hát a szobrot kezdték végig taperolni. Az egyikük finoman meghúzta a gránitból faragott kaszát, s ez meghozta a kívánt eredményt: a szobor kielégítő kattanást hallatott. Nyomban tolni kezdték, és kisvártatva a talapzat egy, a kő padlóba vágott résnek adott helyet.
A pince lejáratból visszatekintő sötétség egy simára csiszolt, keskeny lejtőt nyelt el magában, ki tudja mekkora mélységben. Mielőtt a többiek megállíthatták volna, Jardin jókedvűen előre lendült, és talpon végigcsúszdázott az akadályon, le a homályba. "Hát, ez fasza volt! Jöhettek!", kiáltott fel a többieknek. Yara a szobor kezében tartott kaszához erősítette Lyri kötelét, mindketten csomót kötöttek rá, aztán Jardin után hajította, így mindnyájan biztonságosan leereszkedhettek, és szükség esetén belülről is megránthatták a titkos zárat, hogy kijussanak. A csúszda egyetlen irányba haladó, egyenes, alig két ember széles folyosóban ért véget. A falakon kétoldalt meg nem gyújtott fáklyák sorakoztak. Saját fáklyáik lángjai törték maguknak a fény-utat, ahogy a társaság megindult előre. Alig néhány perce voltak úton a folyosón, amikor a talaj egyszer csak megindult a lábuk alatt. A kövek hirtelen robajjal beszakadtak a folyosó mentén hosszában, akár egy lavina. Yarának még volt annyi ideje, hogy apró lábaival előre vesse magát, a többiek azonban tehetetlenül hulltak alá.
Szerencsésen estek, senkinek sem esett bántódása. A kőtörmelékből felfelé kavargó porfelhő mögött megpillantották a félszerzetet: mintegy tizenöt láb magas akadály választotta el most őket, ami az omlás következtében jött létre. Úgy tűnt, egy alsóbb szintre kerültek, valószínűleg a felettük megüresedett folyosó is előbb-utóbb ide vezetett volna. Yara kötelet kötött a legközelebbi fáklyatartóra, és ereszkedni kezdett a többiek felé, Teshoms elkapta, és a földre segítette. Most vették szemügyre először, hol is vannak: a katakomba kiszélesedett, messze minden oldalra. A tágas terem plafonját vaskos kőoszlopok tartották, középen emberforma szobor állott. Közelebb lépve a fáklya fényében jól kivehető volt, hogy a nőalak, mintha futna, és ruházata megegyezik a Szónokokéval, mellén ugyanaz a jelvény volt kivehető. Sypha lett volna az? Máris megtalálták Éltes lányát? De vajon mi történhetett vele, mi dermesztette kővé az elveszett lányt? Mikor már alig öt lábnyira álltak tőle, szikrázó hangra lettek figyelmesek, a sistergés mintha bekerítette volna őket, s a falakon körös-körül apró, fehér fények éledeztek. Yara egy szökkenéssel egy biztonságosnak tűnő oszlop mögött termett. Ebben a pillanatban újabb, nagyobb fény villant szemközt: ovális, vérvörös ragyogás volt ez. Lassan megmozdult, és lebegni kezdett a kalandorok felé...
Ahogy közeledett feléjük, egyre kivehetőbbek voltak a fenyegetés vonásai: mintegy tíz láb magas, kőből faragott gólemmel találták magukat szemben, súlyos lépteinek hangját visszhangozták a falak. Emberszerűnek tűnt, de fején nem volt arc, csak az óriási, mágikus rubin virított belőle. Yara azon nyomban rálőtt a monstrumra, nyila azonban széttörve pattant le a sértetlen kőtömegről. Lyri ezt látva felemelte karját, s ujja végéből tűzcsóva villant fel. A gólem egy pár pillanatra megtántorodott, majd újra előrelépett. Arctalan tekintetét Teshomsra fordította, és a drágakőből felcsillanó fénnyel megbabonázta a bagabút, aki ezt pörölycsapással próbálta viszonozni, de hirtelen nagyon gyengének és dekoncentráltnak érezte magát. Jardin kivont karddal rontott rá az óriásra, de az túl keménynek bizonyult, eközben a klerikus keze ismét lángokat szórt ellenfelére. A szörnyvadásznak ekkor zseniális ötlete támadt: előkapta kötelét, és gyorsan körbeszaladt a gólem lábai alatt, majd Brachateshnek dobta a kötelet. A két harcos a kötélnek feszült, és egy erős rántással kibillentette az óriást. Amaz kényszerűen előrevetette lábait, és rettenetes robajjal hanyatt vágódott. A két férfi nyomban ott termett a fejénél, és feszegetni kedte a drágakövet, de hiába. Yara megérezte, hogy itt rá van szükség: rugóként (érted, rogue...) pattant elő az oszlop mögül, és egyenesen a többiek közé vetődött. Kését, melyet már a levegőben bukfencezve előre kivont, bedöfte a gólem fejébe, az ékkő alá, és egy visszhangzó kattanás kíséretében kipattintotta azt. Az ékkő a levegőbe röpült, és pördülve, fordulva a félszerzet lazán kitett tenyerében landolt. Fénye azonnal kialudt, a kőóriás - már csak óriási kő - pedig a földön maradt, élettelenül. Ahol korábban a mágikus rubin ragyogott, mély üresség tátongott az arctalan fejben.
4. Alkalom
Ebben a pillanatban mocorgás halk nesze ütötte meg a fülüket. Odapillantottak, és látták, ahogy a kővé dermedt Sypha szép lassan életre kel. És még csak az igaz szeretet ölelő melegsége sem kellett hozzá! A lány zavarodottan, szédelegve nézett végig a különös társaságon. A teremben valahol távol megannyi kavics súrlódása hallatszott, mintha a törmelék mozgolódnék, fémes csörgések kíséretében, majd totális csend...
"Kik vagytok, és mit akartok? Hogy kerültem ide?" kérdezte Sypha. Jardin legsármosabb félmosolyát magára öltve előlépett: "Jardin Rivéro vagyok, és ők itt a társaim.", mondta, és kezet csókolt. "Azért jöttünk, hogy megmentsünk, és hazavigyünk az apádhoz!" Sypha elpirult, és gyorsan elhúzta kezét. "Ti találkoztatok az apámmal?", kérdezte. A csapat bemutatkozott, és röviden összefoglalta az eddig történteket, majd faggatni kezdte a lányt arról, hogy került ide, és tud-e bármit a mellettük elterült gólemről, a katakombákról, vagy az Alvó Katonáról. Sypha azonban egyre csak azt mondogatta, hogy semmire nem emlékszik azóta, hogy belépett a járatokba - talán a kővé változtató varázs mellékhatása - így úgy döntöttek, körülnéznek, és kiderítik, mi folyik itt. Lyri, a fáklyák fényét kiegészítendőn, ragyogó fénnyel vonta be pajzsát, így járták körbe a szobát. Szinte azonnal meg is találták a korábbi csörömpölés forrását: vagy egy tucat, szétroncsolódott, sokszor szétszakadt holttest feküdt előttük, többnyire páncélban. Nem kellett hozzá sok, hogy megértsék, mi történt: a harcosok mind a gólem áldozatául estek, a fentről leomló törmelék pedig szétzúzta szoborrá merevedett testüket. Amikor pedig a Száműzők hatástalanították a varázst, szerencsétlenek a lehető legkedvezőtlenebb állapotban változtak vissza hús-vér emberré...
A borzalmas látványt maguk mögött hagyva két ajtót fedeztek, a terem egymással szemközti oldalaiba vájva. Az egyiket kinyitották. Egy étkezőben találták magukat, a szobában székek, hordók, dobozok szétszóródva, szemben hosszú, tömör fa asztal. Az asztal mögött három, életre kelt csontváz üres tekintete bámult rájuk vissza. Rozsdás vértjük megfáradt csörgésével indultak meg a kalandorok felé. Yara azonnal nyilat küldött feléjük, majd lábbal előre becsúszott az asztal alá, miközben Lyri kezét már jól ismert lángok hagyták el, célba véve az egyik élőhalottat. Jardin és Teshoms is támadásba lendültek, egyik kardjával, másik pörölyével sújtotta az ellent. Sypha is megpróbált csatlakozni a csetepatéhoz, ám a napok óta tartó szobrozás oly mértékben kimerítette, hogy egyetlen bűbájra volt csak képes, és az is erőtlenül süvített el az egyik csontváz mellett, majd szertefoszlott a szemközti falon. Hamarosan azonban a Száműzők maguk is eszközölték a problémát. Amikor a többiek már végeztek a másik kettővel, Teshoms az asztalról vetette rá magát az utolsó élőhalottra, és pörölyével röptében miszlikbe zúzta a rozoga csontokat.
Leporolták magukat, és tovább álltak. A következő ajtó egy folyosóra nyílt, amely hamarosan balra kanyarodott, majd jobbra tovább, szemközt és balra pedig ajtókban végződött. Megálltak, és hallgatóztak. Mindkét ajtó mögül fenyegető morgás szűrődött át, így jobbnak látták egyelőre nem benyitni. Így tehát jobbra folytatták útjukat, ami nemsokára ismét jobbra kanyarodott el, és rögtön egy jobbkéz felőli ajtót fedett fel. Semmilyen életjelet nem véltek felfedezni, hát beléptek. Lyri pajzsának fényét egy üres szoba, s a padlón vérfoltok verték vissza. Közelebb lépve a falakon karmolásnyomokat találtak. A hátborzongató és egyben sejtelmes jelek láttán Jardin magához húzta Syphat: "Ez a hely csupa veszély, de ne félj, én megvédelek!" A lány, szemöldökélt kérdőn összehúzva, lenézőn csücsörített, és tett egy határozott lépést oldalra.
Tovább követték a folyosót, ami nemsokára egyenesen egy ajtóba futott, és nem is ágazott el semerre. Lyri és Yara ismét hallgatózni kezdtek, és a korábbihoz hasonló, de mélyebb morgás csapta meg a fülüket. Brachatesh megragadta a kilincset, és benyitott. A szobában egy megtermett farkas csontváza fordult hirtelen feléjük, és hátsó lábait máris ugrásra hajlította. A csapat betódult a szobába, és könnyedén elpáholta az élőholtat, a farkas nemlétező torkából keserű vonyítást hallatva hullott szét. Szemközt ismét ajtó volt, de mielőtt felnyithatták volna, Sypha tiltakozni kezdett: "Azt hittem, azért jöttetek, hogy hazavigyetek. Ne haragudjatok, de rettenetesen kimerültem, és ezek a katakombák nagyon veszélyesnek tűnnek. Kérlek titeket, vegyük inkább célba a kijáratot!" A banda érezte, hogy ők is kezdenek fáradni, így kiegyeztek egy rövid pihenőben.
Ezután a már ismert folyosón elindultak visszafelé, mígnem a terembe értek, ahol a gólem feküdt, még mindig mozdulatlanul. Két választásuk volt: vagy felmásznak a kötélen, amit Yara erősített felső folyosó falához, vagy benyitnak a másik ajtón, hátha az is felvezeti őket ugyanoda. Végül a második opció mellett döntöttek. Brachatesh, aki mostantól mindig elöl ment, a többieknek falazván, óvatosan betolta a fa ajtót. Még át sem lépte igazán a küszöböt, amikor egy medvebagoly robosztus csontváza csapott a szeme közé jobb mellső mancsával. A bagabú megtántorodva visszasuhintott pörölyével, s elvétette a célt. Félreugrott, és a többiek is betódultak az ajtón. Most mind a négyen, gyakorlatilag már rutinból verték szilánkokra az életre kelt csontokat, s amazok rövidesen csörögve szóródtak szét a kőpadlón. Ezt leszámítva a szoba ismét csak üres volt. Szemközt és jobbkéz felé is egy-egy ajtót láttak, utóbbit választották. A lányok szokásos, de ezúttal sikertelen hallgatózását követően Teshoms feltépte az ajtót, és egy zombival nézett farkasszemet. A rozsdás páncélba bújt rothadó hús bambán elindult a bagabú felé, de az gyorsabb volt: meglóbálta tekintélyes fejszéjét, és egyetlen, jól irányzott csapással hosszában kettévágta az élőholtat. "Haza akarok menni végre!" fakadt ki Sypha. "Ha a következő ajtó mögött sem a kijárat van, visszamegyünk, és felmászunk a kötélen!" követelőzött. A többiek belátták, hogy igaza van: mind kimerültek, alvásra és ételre volt szükségük. Ismét szemközt és jobbra találtak ajtót, és megint jobbra mentek tovább. Folyosó nyílt, ami balra kanyarodott, majd jobbra, aztán ismét balra, és jobbra pedig ajtót találtak. Követték az utat balra, de az rövidesen jobbkéz felé nyíló ajtóban végződött, mögüle tompán átszűrődő morgásra lettek figyelmesek. Ennyi volt hát: most már kénytelenek voltak visszafordulni.
Sarkon fordultak, és visszaballagtak a nagy terembe. Teshoms felmászott a kötélen, majd visszahajolt, és úgy várta a többieket. "Én pedig utolsónak maradok, hogy alulról tudjalak titeket támogatni!" jelentette ki Jardin, és szeme sarkából Syphara pillantott, arcán rejtett kajánsággal. "Megoldom egyedül is!" csattant fel a lány mérgesen, és mászni kezdett. Pár percen belül mind fent voltak a folyosón, csakhogy a kijárattal átellenes oldalon. Miután hőseink nem voltak képesek normálisan áthajítani a kötelet a túloldalra, Sypha ideges sóhajtással kikapta egyikük kezéből a kötelet, és egyenesen egy, a másik oldalon lévő fáklyatartóra dobta. Az átkelés biztonságos volt. Felmásztak a lejtőn, meghúzták a kötelet, és az átjáró kinyílt. Kikecmeregtek a katakombákból, és elhagyták a mauzóleumot. Gresitben éppen késő éjjel volt. A sötétben visszamentek a Szónokok házához, és bekopogtak. Nem érkezett válasz. Ekkor Teshomsnak hirtelen ötlete támadt: ekapta Yara nyakából a fokhagyma füzért, és váratlanul Syphahoz dörgölte azt. A lány rémülten és értetlenül ugrott hátra, a többiek azonban megértették a furcsa megnyilvánulás célját. Kivéve persze Jardint, aki inkább csak a lánnyal volt elfoglalva. Yara telepatikusan kommunikált neki: "Most, amíg Sypha nem figyel, csepegtess szentelt vizet a kezedre, és érintsd meg a nyakát. Tudnunk kell, nem fenevad-e ő is, mielőtt beengedjük a Szónokok házába!" A szörnyvadász így is tett, amikor viszont a lány felé emelte kezét, hogy átkarolja, Flavius feltépte az ajtót. Jardin ijedtében összerezzent, és a szentelt vizet a lány ruhájába kente. A szónok, mikor meglátta Syphat az ajtóban, könnybe lábadt szemmel ölelte át: "Hát megkerültél! Már azt hittük, sosem térsz vissza hozzánk élve!".
5. Alkalom
2024.08.13.
Miután hősein kipihenték fáradalmaikat a Szónokok házában, kikönyörögtek pár falatot a Szónokoktól. Yara annyira meggyőző volt, hogy mindannyian jól laktak a kapott étekből. Egyik alma se volt rohadt szerencsére. Reggeli után mindannyian útra keltek. A Száműzőkhöz Sypha ezer örömmel csatlakozott.
Nincs más hátra, mint előre, a csapat útnak eredt a katakombákba, úgy döntöttek, tovább keresik az Alvó katonát. A kriptában azt vették észre, hogy a püspök sírja ismét zárva van. Hiába vizsgálták, kerestek nyomokat, nem tudtak rájönni, ez miért lehet. Nekiveselkedtek mindahányan, és leemelték megint a sír tetejét. Ugyanazt találták, mint legutóbb. Nem nyúltak a sírhoz, nem szeretnék háborgatni a halottakat (ennél jobban). Tesztképpen nem rakták vissza a sír tetejét, megnézik mi lesz legközelebb.
Lyri ismét kötelet kötött a lejárathoz, leereszkedtek mindannyian minden gond nélkül. A katakombákban ugyanúgy le volt omolva a padló, a fáklyatartókra a kötél ugyanott lógott. Lyri nagy bátran nekiveselkedett, át szeretett volna menni a szakadék túloldalára, majd onnan lekötni a kötelet, hogy a szakadék azon oldalán legyen csak megkötve, ahol mindannyian le tudnak ereszkedni (és majd fel). Ez a mutatványa azonban nem sikerült, lezuhant a szakadékba. Jardin hiába nyúlt érte, Lyri leesett és megütötte a bal csuklóját. Szerencsére Jardin a segítségére sietett, és gyógypuszit nyomott a kezére. Yara is leesett és ő is megütötte a magát a jobb vállán.
A felfedezést onnan folytatták, ahol abbahagyták. Nem találtak semmilyen nyomot arra vonatkozóan, hogy más is járt volna itt rajtuk kívül. A szobák és folyosók végtelennek tűnnek, minden szoba után újabb szobák és folyosók jönnek.
A verem csapdákat sikeresen kikerülték.
Az egyik teremben egy nagy kő kocka volt középen. Hiába vizsgálták, nem tudtak rájönni, rejt-e valamit ez a meglehetősen szabályos ember méretű szikla. Jardin felsegítette Lyrit a kőre, de ettől sem lettek okosabbak.
Egy másik ajtó egy kis szobát rejtett. Kerestek, kutattak, Yara észrevett valamit a szoba egyik felső sorkánba. Jardin nyakába kapta az apró szerzetet, aki így elérte a kincset. Egy láda volt, lakattal lezárva. Szerencsére a lány pikk-pakk feltörte a zárat, így eléjük tárult a jutalom. Egy halom arany és egy zöld ásvány. Az aranyat elosztották, a malachitot Yara eltette. A szoba legnagyobb különlegessége azt volt, hogy telis-tele volt égő fáklyákkal, melyek már napok óta világíthattak. Nem találták mágia nyomát. Yara taktikusan visszacsukta és visszarejtette a dobozt oda, ahol találták, nehogy a tulajdonos gyanút fogjon. A szobából kifelé menet Jardin megfogott egy fáklyát, és magával vitte a sötét katakombákba.
A kalandorok gyanús dologra lettek figyelmesek. Yara kulacsából bizonyos szobákban, helyzetekben úgy tűnt, minta lassabban folyna a víz, mintha sűrűbb lenne. Hiába gondolkodtak, nem jöttek rá a titok nyitjára. Semmilyen okot nem találtak a fenoménra.
A véget nem érő helyiségek gondolatára megfordult a fejükben, hogy más - hasznosabb - dolguk is lenne, mint a katakombákban bolyongani.
Hőseink elfáradtak, visszamentek a Szónokok házába, és kipihenték magukat.
6. Alkalom
2024.09.01. 16:00-18:00
Yara, Jardin, Teshoms és Lyri a Szónokok házában ébredtek
7. Alkalom
2024.09.01. 18:00-21:30
